2010. június 30., szerda

Debrecenbe Fixi agyáért

Előzőleg írtam levelet a ChiliSportnak, hogy van-e nekik 36 lyukú, négy zártcsapágyas, hátsó fixi agyuk. Azt mondták van, de, mielőtt megyek, kérdezzek rá. Én kérdeztem volna is ma reggel, de mindegyre foglalt volt a telefonjuk. Mondom magamban, megkockáztatom, hátha szerencsével járok. Fél kettő táján el is indultam. Nem vittem magammal semmi nagy dolgot - csak úgy egyszál biciklis cuccban -, s a szükséges vázra szerelhető kistáskával elindultam.
Egész végig menet szembe szél fújt, úgyhogy Debrecenig (73 km) az átlagom 25 km/h lett. Ahogy megérkeztem, egyenest ChiliSportékhoz megyek, kérdem az agyat s, há mit mond a srác: "NINCS, csak 32 lyukú" (ami nem igazán jó a 36 lyukú felnimhez)! Na, felháborodtam hirtelen, hogy milyen szerencsétlen vagyok s mondom neki, hogy a levélben tegnapelőtt még azt írtátok, hogy van s mára már el is fogyott? Mire ő: "ja, válaszoltunk a levélre? Tényleg, itt van egy". S azzal mutatta is fel a nekem szükséges agyat:
Hogy mi volt az összefüggés az e-mailre való válaszolás s az agy közt, homályos, de a lényeg az, hogy megvan. Kb 37 Euro volt, ami majdnem felér a Fixire eddig összesen elköltött pénzzel, de leginkább ez hiányzott. Így már nekifoghatok összerakni, persze, miután felragasztgattam rá a levonosokat s utánlakkoztam.

Na, így, hogy megvolt a hiányzó alkatrész, boldogan mentem be a majdnem szemközti ABC-be s vásároltam kis kaját meg innivalót s nemegészen fél óra múlva már tekertem is hazafele.
Debrecenből kifele jövet elértem a napi max sebességet egy teherautó szélárnyéka segítségével: 60,4 km/h, aztán lemaradtam, mert gondoltam, kaja után nem hajtom ki a szuszt (meg a kaját) magamból.
Még nem értem el Hosszúpályiba se s máris egy jégeső szakadt volna a nyakamba, ha épp nem akkor megyek be vásárolni kis innivalót a "közért"-be. Miután a jég csepergéssé változott, folytattam utam, de ijedten konstatáltam, hogy bizony-bizony egy hatalmas vihar közeledik felém a hátam mögül. Na, el is kezdtem tekerni gyorsabban s kiértem az esőfelhőből, de a vihar bosszúsan még nagyob, sötétebb fellegeket gyűjtött mögém, hogy én muszáj legyen méggyorsabban menjek:
Előttem viszont viszonylag tiszta volt az ég:
A vihar elől menekülésben az a jó, hogy általában hátszéllel jár. Ez így történt most is, úgyhogy harmincra ritkán lassultam, de volt egy tíz-tizenöt km-s szakasz, amit 40-45-tel tekertem. Ő jött mögöttem kb 50-nel, de sehogy sem sikerült utolérnie.
Itt megjegyzendő, hogy ezzel a bringával elértem az ezer km megtett távot. Itt a bizonyíték:
Majd az ezeregészegyet :)

Jól haladtam, úgyhogy, mikor elértem a határhoz, megjutalmaztam magam egy feles ásványvízzel és egy egészségtelen harmados kólával.
Innen már simán ment minden, aztán a vihar is, ahogy látta, hogy átértem a határon, nem üldözött tovább. A jövet átlagom 27,2 - jópár helyen visszafele is találkoztam kósza szembeszelekkel...

A teljesítmény tehát a következő:

-megtett távolság: 146,11 km
-max sebesség: 60,4 km/h
-átlag sebesség: 26 km/h
-idő: 5 óra 37 perc 01 mp
-kajával és vásárlással együtt egy órát álltam kb.

Itthon egy jó fürdés s egy kaja s azzal annyi.

2010. április 26., hétfő

Olaszország: Pisa

Már régóta megígértem, ígyhát kénytelen vagyok sort kerítani rá. Igaz, a napi blogbejegyzésekben szűkszavúan megemlítettem pár dolgot, de vizuális élményben nem részesítettem a kedves olvasót. Na, most ennek is eleget teszek.

Tehát akkor Pisa. A márciusi jegyet még valamikor január közepén foglaltam le. Amúgy is egy kedvezményes alkalom volt, de, hogy a hegyet is iyen korán lefoglaltuk, mindössze 15 Euroba került a jegy odavissza repülőtéri illetékkel együtt. A csel benne az, hogy ez a járat először indult, és az alacsony ár így egyféle marketingfogásnak is betudható. A lényeg, hogy mentünk.

WizzAir volt a légitársaság és fapados a gép, így nem folytunk szét a kényelemtől, viszont az utazás második félórájában sikerült ablak mellé ülnöm, így Olaszországot hosszan pásztáztam felülről. Éjjel is szép, hátmég milyen lehet nappal. Ez volt a mi kis személyszállítónk:

A szállást "H" foglalta napi 17 Euroért egy szuper hostelbe, ami legalább három csillagos volt. Elektromosan működött az ablak, ajtózár, mágneses kártya volt a kulcs, légkondi, jókora LCD tévé s még sorolhatnám.

Pisa amúgy nem egy nagyváros és, ha nem lenne ferde a tornya, szerintem negyedannyian sem látogatnák, de ne legyek rosszmájú, mert jól éreztem magam ott. Már első este kisétáltunk a ferde toronyig (10 perc), de profi fényképeket nem tudtam éjjel készíteni, így majd a nappaliakat képzeljétek ide kicsit sötétebben.
Kerestünk egy pizzázót legalább két órán át, s, mikor már úgy döntöttem, hogy, ha még tovább járkálunk kopogó szemmel, akkor innen tovább visz valaki, mert nem bírok létezni étel nélkül, akkor beültünk egy éppen zárófélben lévő pizzériába s szépen jóllaktunk. Dejóvolt, még most is felszusszanok. Kajálás közben az volt az érdekesség, hogy szépen lassan felpakolták az összes széket az asztalokra, lehúzták a rolót, a pincérek már kiengedett övvel - s még sliccel is - járkáltak, tudomásunkra hozván azt, hogy biza ők már megunták a mai napot. Kicsit nehezen, de vettük a lapot s távoztunk. Ja, s lábbalnyomogatós volt a vécén a "csap".

Na, másnap reggel jól kipihenve elindultunk városnézni (ferde)toronyiránt. Hát, nem olyan volt, mint este:

Olyan gyönyörű volt a téren a fehér márványból készült (nemrég megtisztított) ferdetoronyból, kápolnából és dómból álló épületegyüttes, hogy megpillantván felszusszan az ember. S hát, ha még odaképzeljük, hogy ezek 700 éve ott állanak. Nemsemmi. Fel is mentünk a toronyba 15 Euroért s lám, milyen képek készültek odafenn:





A torony annyira ferde (3,97 fok), hogy a benne felvezető csigalépcsők hol jobb, hol pedig baloldalt vannak elkopva. Hogy miért? Mert annyira szűk a folyosó, hogy, ha mindig a lépcső közepén mennénk, a ferdeség miatt mindegyre belevernénk a fejünket az oldalfalba:

Bejártuk még a katedrálist kívülbelül, a dómot pedig csak kívülről. Mindkettő hatalmas és gyönyörű. Bent óriási freskók, gyönyörű szobrok és néhol 50 méteres belmagasság. Nameg olyan domborművek az ajtókon, hogy már külön szobroknak tűnnek.



A téren rengeteg kofa, akik a ferdetorony mását megszámlálhatatlan formában és méretben árulták jópénzért, de akadtak kreatív dolgok is néha, pl nagyon szép kézzel készített báli álarcok.

Volt még séta a városban mindenfele. Jellegzetesség, hogy tele van szűk kis utcákkal. Ezek olyannyira szűkek, hogy néha majdnem egyszerre értem az utca két oldalát a kinyújtottam a kezeimmel. A város - alkalmazkodva az efféle viszonyokhoz - tele van kisebbnél kisebb auókkal. Nagyon jópofák tudnak lenni néha és szerintem némelyben csak azért van biztonsági öv, hogy, ha elromlik, vihesd tovább magaddal hátizsákként.
Pár kép a "szűkségről":



És itt egy kisautó példának:

Volt még csomó szép épület, meg látványosság, de azokat nem kommentálom. Parancsoljatok:





Kell tudni azt, hogy a biciklikultúra nagyon fejlett náluk. Rengetegen bicikliznek. Ha rossz is a bicikli - kerreg, kattog, nyikorog -, nem számít. Az a lényeg, hogy haladjanak vele. Mosolyogva néztem néha, hogy agyonzselézett hajú, fekete napszemüveges olasz macsók olyan biciklivel járnak, amivel én falun se mernék megindulni. Nem vagyok azon a szinten, hogy belássam, nem az a lényeg, milyen biciklivel jár az ember... Nálunk még sokat kell ahhoz fejlődni, hogy odaérjünk.

Annyi a bicikli, hogy néha egyet-egyet ottfelejtenek lekötve, aztán - gondolom - a kedves román bevándorlók lelopkodják róla az ülést, meg amit lehet. De látszik, hogy egy egy bicikli talán több éve ott áll.

Na, este egyet pizzáztunk s még kicsi sétálgatás-hülyülés s aztán kemény alvás. Így telt az első nap.
S, hogy lássátok, hogy a pisai Piazza dei Miracoli-n nem csak ferdetoronytámasztós fényképet lehet készíteni, itt egy unikum. Ezen a képen pl a felmutatott ujjam és a torony szöge megegyezik, azaz a föld síkját figyelembe véve a három vektor egyenlő szárú háromszöget alkot. Ugye, lerí róla?

2010. február 24., szerda

Tálalás

Ez most nem kajatéma, éppcsak kapcsolódik hozzá.
Ugye, milyen más az, amikor egy ételnek úgy kezdünk neki, hogy, mikor megláttuk összefutott a nyál a szánkban. Más, mint mikor ugyanazt az ételt esszük, de moslékká keverve. Az íz ugyanaz, a tápérték ugyanaz, vagyis a lényeg lényeg marad, nade az étvágy... az nem lesz ugyanolyan. És így van ez más dolgokkal is.
Kilyukadni valamire csak a végén fogok, először vegyük például a pedagógiát. Nálunk az az elterjedt szemlélet, hogy a gyerek minél hamarabb minél többet tudjon. Ezzel leghamarabb azt érjük el, hogy a gyerekek nagyon hamar megutálják a tanulást, azzal együtt az iskolát. Ez a tanítási módszer úgy hülyeség, ahogy van. Mi lenne, ha a gyerekeknek felkeltenénk az érdeklődését a tudás iránt? Úgy talán butább gyerekeket nevelnénk? Talán lexikálisan alulmaradnának. Talán és csak rövid ideig. Ellenben sokkal motiváltabbak lennének, idővel behoznák a lemaradást minden téren és, ami a legfontosabb: örömmel, úgy hogy szeretik az iskolát.
És ez mitől függ? Hát a tálalástól.

Na, de menjünk tovább. Felnőttek esete. Ha azt mondjuk valakinek, hogy: Jehova küldött minket önhöz, hogy pénzt gyűjtsünk a rászoruló gyerekeknek, nagy a valószínűségel elkerget. Ez nem azért van, mert az illető nem sajnálja a szegény gyerekeket, hanem a tálalás miatt. Ha egy megható filmmel, vagy reklámmal kérik a pénzt ugyanannak az árvaháznak, biztosan többen támogatnák. Ez a példa viszont nem annyira egyértelmű, mert itt eszméket is figyelembe kell venni.
Mondok mást: ha valakit arra kérek, hogy éljen a keresztény erkölcs szerint, az néhol már snassz. "Haggyál már a kereszténységgel, meg a szenteskedéssel, merthogy a papok is szemforgatók, stb..." sorolhatnám, mi a reakció. Pedig az illető, ha látná a fától az erdőt, lehet, hogy egyetértene a fentebbi felkéréssel. De hát rossz a tálalás, nem megy át az üzenet.
Mondok megint mást, az még szomorúbb. Manapság a szeretet szónak is már olyan "ciki" kezd lenni a használata bizonyos értelemben. "Miért nem próbálsz meg szeretettől vezérelve cselekedni?"; "Mi a baj azzal, ha szereted az embereket?". Értitek, mire gondolok...

Na, ide jutottunk. Ez nem jelenti azt, hogy most akkor minden veszve. Ez azt jelenti, hogy még mindig rossz a tálalás. Az emberek alapból nem rosszak, csak sokszor nem tudják, mit cselekednek. Ha nekik esünk a szeretet dumával, egyből lehurrognak. Nem azért, mert nem értenek egyet velünk, hanem azért, mert irányítva érzik magukat. Ha nem mondanánk, mit tegyen - se a "szeretet", se a "keresztény" szavakkal -, hanem magától jönne rá, akkor biztosan, hogy egyetértene azzal, amit mi fentebb mondtunk volna neki. Ha eddig érthető, akkor helyben vagyunk, és itt a lényeg.
Mit tegyünk hát, ha jóra akarjuk nevelni a körülöttünk lévőket? Vezessük rá őket a jóra úgy, hogy ők azt higyjék, maguktól jöttek rá. Nehéz, de sokaknál néha az egyetlen út: tálaljunk megfelelően. Jó étvágyat!

2010. február 22., hétfő

Peti féle lecsó, avagy rántásos ződségfőzelék szalámival

Na, ez komplikáltabb, mint a húsleves. Vegyétek figyelembe, hogy én három és fél literes wokban csinálom és épphogy belefér. Essünk neki:

Hozzávalók:

-80 deka murok (répa)
-40 deka hagyma
-30 deka ződpaprika
-80 deka paradicsom
-30 deka pityóka (krumpli)
-fél kiló petrezselyemgyüker
-fél kiló csiperke
-30 deka szalámi
-4 deci olaj
-egy liter tej
-egy evőkanál só
-öt púposacska evőkanál liszt
-sok tejföl (csak tálaláskor)

Elkészítés:

Veszed a főzőedényt, öntesz bele 2,5 deci olajat, belerakod a sót s felrakod a tűzhelyre, hogy szokja. Utána nekiállsz megpucolni a murkot, petrezselymet, hagymát aztán megmosod a gombával, paprikával, paradicsommal együtt. A petrezselymet és a murkot vékony karikára vágod, a hagymát, gombát, paprikát apró kockára, a pityókát nagyobb kockára, a paradicsomot pedig vékony cikkekre. Miután mind kész, beleöntöd az edénybe, majd rá az összes olajat. Eddig így néz ki:

(az öngyújtó csak a méretarány miatt)

Most akkor odatesszük főni max lángon és serényen kevergetjük-kavargatjuk. Öt perc múlva felöntjük 4 deci vízzel, majd hagyjuk főni szeszélyes kavargatásainkkal megzavarva, nehogy odaégjen (odasüljön, -kozmáljon). Néha néha pótoljuk vízzel, hogy az majdnem mindig kilátsszon a darabok közül. Most így néz ki:

(a pénz csak a méretarány miatt. Kérem a mocskos gázkályhától és faltól eltekinteni!)

20-30 perc múlva, mikor már puhultak a zöldségeink, belerakjuk a paradicsomot és a pityókát. Főzzük addig, mig már minden zöldség majdnem kész és ebben a pillanatban gyorsan a lisztet masszává keverjük 1,5 deci olajjal és beleöntjük az edénybe. Serényen kevergetjük, mert ilyenkor hajlamos odaégni. Egy perc elteltével három adagból beleöntjük az egy liter tejet. A kevergetést addig nem hagyjuk abba, míg a langot el nem zárjuk. Addíg kóstoljuk, míg kész nem lesz és utána levesszük a tűzről, letesszük az asztalra és így néz ki:

(a citrom nem csak a méretarány miatt)

Hagyjuk hűlni és összeállni az ízeket két órát. Utána tálaljuk, tejföllel felröccsintjuk. És ugye, milyen finom?

Használati útmutató:

-minden elővételnél öntsük fel tejjel (ha nincs, vízzel), mert másképp száraz lesz
-minden kajálásnál, napról napra finomabb, így törekedjünk az utolsó adag elfogyasztására

Megjegyzések:

-általában 43 apró darab zöldségből, szalámiból, vagy más darabos alkatrészből egy az edény mellé esik. Ez nagy átlagban véve pontos adat. Nyugodtan utána lehet számolni.
-három véletlen újj-elvágási kísérlet után elvágod az újjad. Utána csíp a só
-ha a hagyma mellé Zorán énekel, nem csíp annyira daraboláskor. Talán nyugodtabb.

Legvégül: jó étvágyat!

2010. február 18., csütörtök

Ünnepi Fabulatisztelet

Kedves erdőlakó állattestvéreim!

Azért gyűltünk ma össze itt, La Fontaine szent házában, hogy tiszteletünket, hálánkat és szeretetünket fejezzük ki egymás a magasságos La Fontaine iránt. Hálát adunk tenéked, hogy jelen lehetünk e világban és megtapasztalhatunk mindent, amit te teremtél érettünk. Szerető, irgalmas La Fontaine, kérünk, irgalmazz a Kerek erdőben szétszóródó valamennyi borjadnak, gidádnak, csikódnak, kölyködnek, lárvádnak, ikrádnak és fiókádnak egyaránt, ne mutass velük több példát haláluk árán másoknak. Amint döglött testvéreink immáron a földben Te országodban (Franciaország?) lakoznak, segíts bennünket úgy élni, hogy büszkén haljunk meg mi is őket követhessük az örök életbe. Köszönjük néked, nagy Írónk, hogy a te egyszínű Szent Tintádat áldozván érettünk, megtisztítottál másokat bennünket az erkölcstelenség szennyeitől és köszönjük az egyszínű Szent Tintának, hogy miérettünk exsiccosis halált halt.
Magasságos La Fontaine teáltalad, a tanításra szorulókért és a te lapjaidon, aki mindent kigondoló Íróatyánk vagy a Tollal és a Tintával egységben, fogadd minden tiszteletünk és dicsőségünk örökkön örökké. Reccs.

Kiszáradása és könyvek mélyéről való felolvasása után a szent Tinta ekképp köszöntötte újonnan olvasóit: jó erkölcs néktek! És ők megfogadák tanácsát.
Urunk, megmentőnk, Szent Tinta, te legyőzted a félreírást és a kiszáradás utáni elmúlást, ezáltal megtartva életünket. Add meg hát, hogy kövessük tanításodat és aszerint éljünk. Reccs.




Nem folytatom. Merjétek azt mondani, hogy nem nevetséges. Nevetséges és egyben szomorú. Nem csak azért, mert kísértetiesen hasonlít valami másra, hanem maga a lényege folytán is: higgy el egy elképzelt világot és akkor majd, ha meghalsz, nem fogsz szenvedni; nem baj, ha nem érted, mit hiszel, de azért vakon engedelmeskedj neki. Szomorú, mert a világ elég jelentős részén ez megy élesben és nem állatokkal. Az emberek nagyrésze pedig ahelyett, hogy elhinné, kezd mindinkább eltávolodni tőle.
Nem a középkorban élünk, könyörgöm! A mostani intelligenciával az emberek képesek felfogni olyan szabályokat, amiket kétezer évvel ezelőtt "hiteles meseként" kellett beléjük sulykolni. Ennek egy egyszerű oka van: az akkoriak jobban engedelmeskedtek a szabályoknak a félelmeikre alapozva, mint amennyire a józan eszükre hallgatva fogadták volna el a társadalom együttélési normáit. Ha annak idején én lettem volna Jézus és valamilyen módon az embereket jobbra szerettem volna nevelni, valószínűleg ugyanígy tettem volna, ez egy ésszerű megoldás volt. Pl: hogy etetsz meg egy óvodással egy murkot (répa)? Hát úgy, hogy azt mondod neki, hogy, ha megeszi, akkor szépen fog fütyülni tőle, ha meg nem, akkor elviszi a mumus. Na, de, ha húszévesen kell megetesd vele így a murkot, akkor ott baj van. És még csodálkoznak a papok meg a hasonló pásztorok, hogy hogyan lehet az, hogy a mai fiatalság nem tudja magába fogadni Istent, vagyis a biblia tanítását. Hát azon egyszerű oknál fogva, hogy nem hisznek a mesékben. Ők magyarázatot akarnak. Miért nem lehet nekik megadni?
Ma nem kell előszedni a tüzes pokol kegyetlenségeit ahhoz, hogy valakivel megértessük, miért nem jó lopni: megmagyarázzuk neki olyan korán és olyan módon, amilyen korán és amilyen módon képes felfogni. Magyarul, ha úgy neveled a gyermeked, hogy tudja, mi a jó és mi a rossz, nem kell neki se egyház, se Biblia, hogy rendes emberként éljen. Jó, ha tudja, melyik miről szól és mit akar, de az már régen baj, ha onnan kell megtanulnia, mit miért szabad és mit miért nem.
A jelenkor emberét egyre inkább a tudás, nem pedig a hit által lehet jó útra téríteni, miért nem akarja észrevenni ezt senki, főleg a kompetens emberek? Talán, mert pont úgy jó nekik, ahogy van...

2010. február 16., kedd

Az "I"sten

Mi, vagy ki az? Sokaknak van véleménye, bizonyítéka senkinek. Azt mondják, racionális gondolkodással nem tudjuk felfogni. Ez szerintem is így van. De nem azért, mert nem racionális, hanem azért, mert annyira az, hogy mi nem vagyunk eléggé ésszerűen gondolkodók hozzá. Most ez egy kicsit meredek, de mindjárt kifejtem.
Mielőtt még nekemugranátok, elmondom, nem vagyok ateista, csak teljesen másképp látom a dolgokat. Szentül hiszem, hogy valamiféle Isten kell legyen, hanem még most is ott állnánk a semmiben. Ahhoz, hogy valami legyen, ahhoz valakinek vagy valaminek valamit kellett tennie. Ez az a pont, amit soha nem fogunk megérteni. A többit még valahogy kapizsgálhatjuk. A Biblia szerinti teremtés-elméletben persze nem hiszek. Túlságosan elszállt. Azt, hogy hogyan jött létre a valami, amiből aztán más dolgok lettek, arról nem is beszélek, mert értelmetlen. Hiába magyarázom a csirkének, miért szomorú nagyanyó - szoktam mondani.
Amiről írni fogok az az isten mibenléte (továbbiakban az én féle Istenem isten lesz - kisbetűvel), megnyilvánulása és szükségessége.

Először: akkor a mibenlétről. Állítom, hogy az isten egy szükségszerű létező. Olyan, mint a gravitáció. Ha van, minden rendben, ha nincs, minden összedől. Annyi különbséggel, hogy az Isten nem a fizikai hatásokat igazgatja, hanem egy hatalmas mindenség-egyensúlyt. Vagyis, magyarul, hogy mindenki megkapja a magáét.

Másodszor: a megnyilvánulásáról és szükségességéről. Nem tárgyi szinten mozgat, arra ott a gravitáció, nem a földet tartja röppályán, ahhoz ott a centripetális erő, meg a kozmikus tömegvonzás, meg mittudomain, nem megyek jobban bele. A lényeg az, hogy ezek jól vannak úgy, ahogy vannak. Az isten mást csinál. Az isten a világban fenntartja a jó és a rossz közötti egyensúlyt. Nem csak emberek közt, hanem magában az emberben is. Egy közmondással élve: "ki, mint vet, úgy arat", vagyis azt kapsz, amit megérdemelsz. Jó, most a nyakamnak lehet ugrani, hogy de ez nem így van, mert rengeteg ember milyen szükségben él és, hogy mennyien mások dőzsölnek minden jóban. Az az igazság, hogy itt én is dilemmában vagyok. Vagyis.

Pro primo először: az ember olyan hangulatállapotban él élete végéig, ami egy sinusgörbére hasonlítható. (Hangulatállapotról beszélek, mert mindegy az, hogy az ember gazdag, vagy szegény, a hangulata a lényeg: hogy boldog, vagy nem.) Namostmár ez a sinusgörbe az origóból kiinduló (mondjuk X) tengelyen halála bekövetkeztekor kiegyenesítve fix fedi az X tegngelyt. Gondolom én.

Pro primo másodszor: (amit inkább mások megnyugtatására és elméletem elfogadhatóbbá télele miatt írok) a sinusgörbe halálunkkor nem biztos, hogy az X tengelyt fedné, ezért van következő életünk is, ahol lesz idő az egyengetésre. De ez a második kicsit elszállt, nem annyira szeretem.

Tehát már tudjuk, hogy mit csinál az isten: egyenget. Egyengeti a rosszat és a jót. Na, hogy azt hogy csinálja, az jó kérdés. Mindenképp racionális. Csak az a bibi, hogy annyira nagy területen számigál racionálisan, hogy ésszel követni nemigen tudjuk, számítógép használata pedig csak statisztika-szerűen tudná követni, de hangulatállapotot nehezen tudunk bevinni az adatbázisba, ugyebár. De akkor mi a teendő. Hát az, hogy el kezdünk gondolkozni. Először is, ugye "Isten nem ver bottal", tanít minket a mondás. Hát akkor hogy? -kérdezhetnénk. Hát úgy, hogy mindenki megkapja a magáét. De hogy? - kérdezhetnénk. Következőben három magyarázat:

Első: úgy, hogy, ha sokat boldog anélkül, hogy tenne érte valamit, akkor bizony nemsokára boldogtalan lesz egészen addig, amíg nem tesz érte valamit, hogy újra feldobódjon.

Kettő: ha sokat dolgozik, jobban értékeli a pihenést, vagyis figyeljük a szinuszgörbét: ha a munka -4, akkor a munka után az öröm +4, tahát kb a tengelyen van. Persze lehet, hogy egy hónapig mínusz, aztán egy hónapig plusz, ezt sok más dolog befolyásolja.
Ha viszont a munka csak -1, akkor a munka utáni pihenés öröme sem lesz sokkal a +1-nél magasabb, merthátugye miért örüljön, hogy nem dolgozik, ha a munka sem volt olyan nehéz? (Ez a magyarázat persze csak akkor lenne tökéletesen igaz, ha a világon a munka fáradalmainak lehangoló és az utána való pihenés üdítő érzésén kívül más érzés nem lenne a világban.)

Három: az X tengely vonzza a görbét. Vagyis ha túl jó kedvünk van az nem fog kitartani, mert, ugye ahhoz hogy egy nagyon jó hangulat sokáig kitartson ahhoz azért kell tenni, mert, ha csak ülünk otthon és örvendünk, hogy jó kedvünk van, az előbb utóbb elmúlik. Ez ugyanígy van a rossz hangulattal is. A helyzet az, hogy sokan, az előbbivel ellentétben a rossz kedvüket próbálják minden áron fenntartani, de nekik sem megy sokáig, és utána nagyon boldogok lesznek. Ez az élet rendje. De ez logikus is ugye, mert aki sokat él a rosszban, annak változik az értékrendje és a kevésbé jót, esetleg más számára a rosszat ő jónak véli. Persze a hangulatát senkinek nem tudom géppel mérni, hogy ezt bebizonyítsam, de ésszerűnek tűnik. Nagyon ésszerűnek.

A fentebbi három példa ugyanarra mutat rá: a boldogságot és a szomorúságot (mondhatnánk, az áldozatot és a részesedést) valami befolyásolja. Na, itt van az isten elbújva. Az isten az a szükséges törvény és végrehajtó, ami ezeket a dolgokat szabályozza. És nincs is azzal baj, ha így tekintünk a dolgokra. Nem leszünk attól reményvesztettek, sem kiszolgáltatottak, csak egyszerűen tudjuk, miben élünk, mire számítsunk és mi az, ami vagy "aki" ítélkezik fölöttünk. S a legszebb, hogy végülis mi ítélkezünk magunk felett. Vagyis saját magunknak okozunk lelkiismeret-furdalást abban az esetben, ha igazságtalanul részesedtünk jóban és saját magunknak adunk erőt akkor, ha elnyomottnak érezzük magunkat. Saját magunk hozunk áldozatot a munkával, hogy aztán részesüljünk az annak pozitív hatásaiból (pl: fizetés). Ezek tények, nem kell hinni bennük. Nem egyszerűbb?

Nem mondom azt, hogy a Biblia nem ír igazat. Valószínűleg a történeteknek sok igazság alapja van, de nem kell ahhoz elhinni egyiket sem, hogy tanuljunk belőle. Egyszerűen meg kell érteni. Ahhoz, hogy La Fontaine meséit megértsük, nem kell tudnunk, hol van az a tücsök, amiről beszélt, meg, hogy melyik kútban látta a róka a sajtot. Kit érdekel? A fontos az, hogy levonjuk a tanulságot.
Kérdem én, el kell hinnem, hogy Isten a földet hat nap alatt teremtette ahhoz, hogy jókeresztényt megszégyenítő életet éljek?
El kell fogadjam az égben lakozó Istent ahhoz, hogy boldog életet éljek és tiszta lélekkel haljak meg? Nem elég, ha csak egyszerűen jókat cselekszem és megpróbálok becsületes emberként élni? Mert, ha van menyország és én a sok jó cselekedetem és helyes életmódom ellenére sem jutok oda csak azért, mert nem hittem az égben lakozó Istenben, akkor reklamálni fogok. És szerintem jogosan.

2010. február 9., kedd