Két tó kör(tor)túra

Hogy is kezdődött. Előző nap "E"-nél beszereztem a két szükséges alkatrészt: a hátsó kereket és az ülést. Hál'Istennek, gond nélkül talált mindkettő, így indulásra készen álltam a túrára.

Másnap reggel fél hatkor kelés, szedelőzködés, belebújás az előre előkészített holmikba, aztán irány a Vandanaval szemben levő járda. Ott is vannak a fiúk, épp időben érkeztem. "A" és "E" éppan pakolta a bringákat az autóba, dobáltam be én is az enyémet, aztán nyomás Les, ugyanis onnan "T"-éktől indul a túra.

Menet hátul ültem azzal a feltétellel, hogy jövet "E"-vel helyet cserélünk. Ez így is volt, jól is volt, na, de ne szaladjunk előre.
Hallgattuk a jóöreg Red Hot Chilli Pepperst, oszt haladtunk Istenesen. Közben véletlenül rágravíroztam a Kellys emblémáját az alkaromra:

Kis késéssel indultunk, de "A"-nak hála jól ment az előzgetés, így fix a megbeszélt időben ott is voltunk az indulás helyszínén.

Közben már nézegettük az ilyen szép tájat:



Megérkeztünk, édességet vásároltunk (nem eleget) és indultunk is. Miután hosszas biciklitaszigálás után legyűrtünk 300 méter szintkülönbséget, ilyen látvány tárult a szemünk elé:



El lehet képzelni, hogy ebből a magasságból mekkorát ereszkedtünk. Így néztünk ki utána kb:

Itt, lent a faluban egy gyors kajálás,

majd adjad neki, mászás tovább. Fenn a tetőn kisebb pihenő, míg mindenki megérkezik:


Pihent a bicikli is, szegény:

Na, aztán végre elértünk a hattalmas nagy gáthoz, ami Kelet-Európa legnagyobb efféle alkotása. Még a kommunizmusból maradt ránk. Látszik is a gyönyörű, díszes, művészi tervezésen:


Ezután megint egy jó nagy mászás, hogy elérjünk arra a helyre, amelytől fennebb már jóformán taszítani sem lehetett a biciklit, annyira lehetetlen volt az út. Ezen a fényképen csak akkor látszik igazán az előttünk álló meredek út nehézsége, ha a kedves szemlélő a kép megnézése után behúnyja a szemét és maga elé képzeli a látottakat. Na, ha ez megvan, akkor ferdítse még az elképzelt emelkedő szögét úgy tíz fokkal pluszba s akkor kb kijön az eredeti, általunk átélt eredmény:

Ezen felmésztunk, utána jött egy balra kanyar, az még meredekebb volt, aztán pedig abban az erdőben taszigáltuk a bringát egy órán keresztül, ami a háttérben látszik. Belülről meg így nézett ki:


Miután megmásztuk az erdőt, még fél órát kóvályogtunk a vaddisznók által össze-vissza túrt füvön, míg végül elértünk egy úthoz. Na, ott el kezdett verni az eső majdnem egészen az autókig, úgyhogy több fénykép általam nem készült. Viszont, nemsokára lesznek fényképek a túráról a Mountain Riders weboldalán valahol itt. Az utolsó 20 km jó volt, mert végig ereszkedtünk. Ha nem vette volna el a kedvem a sok hátráltató tényező, jobban is évezhettem volna.

Összességében véve, nem volt a legjobb túra. Elég nehézkesen másztunk, sokat tologattuk a biciklit, nem lehetett lefele rendesen ereszkedni a rossz "út"viszonyok miatt, elvert az eső, feldőltem egy patak mellett, fájt a seggem a merev üléstől és a sok nagy kőtől, a túra utolsó harmadát pedig végigéheztem. Kb ennyit tudnék elmondani a tegnapelőttről.

Adatok:
táv: 100 km
átlag sebesség: 14 km/h
max sebesség: 58,1 km/h
aktívan megtett idő: 7 óra 30 perc

Nem tudok sajnos pontos adatokkal szolgálni, mert a kilométerórám elájult a túra uolsó negyedénél a rengeteg víztől. Nem kell aggódni, most már jól van, így tudtam kikövetkeztetni a fentebbi adatokat.

Mára kipihentem mindent, jól vagyok.
Vége.

Biciklitúra: Belényes - Várad egy kis kerülővel (180 km)

Az úgy kezdődött, hogy pénteken este, mikor a BikeXpresshez ereszkedtem befele az autószervízből jövet, felhívtam "T"-t, hogy nem-e mennek holnap (tegnap, azaz szombaton) valahová biciklizni a többiekkel. Aszondta, nem, de ő egyedül megy egy jövő évi IronBike feltérképező, útkijelölő, ellenörzőpont-stabilizáló túrára s, ha gondolom, tartsak vele. Gondoltam. Vele tartottam.

Reggel hatkor indultunk tőle autóval, de előtte itt, egy háromnegyed hatkor készült hajnali biciklis, erkélyes, udvaros, ruhaszárítódrótos fénykép:

Az idő szépnek ígérkezett, alig voltak felhők az égen, míg autókáztunk Belényes fele. Na, onnan jöttünk haza kerülővel váradra, a kocsit ugyanis hazahozta "E", így nem kellett körtúrát csináljunk vissza az autóig.
A túra első háromnegyed órája tiszta jó volt, de aztán jött egy kisebb probléma, ami idővel egyre nagyobb lett.
Úgy kezdődött ugyanis, hogy kaptam egy defektet valahol a 14 km-s folytonos, biharfüredi emelkedő közepén. Mondtam "T"-nek, haladjon nyugodtan előre s írogassa az IronBike-hoz szükséges jegyzeteket a tetőn, én pedig, ahogy megjavítottam a defektet, tekerem utána.
Ez rendben is lett volna, csakhogy, miután szétszedtem a bicikli hátsó felét, utána vettem észre, hogy valamilyen oknál fogva teljesen kiszáradt a foltragasztó folyadék a megbontatlan, vadonatúj tubusból. Nem volt szerencsém. Megpróbáltam ragasztó nélkül megjavítani, dehát, persze nem ért semmit. Akkor felhívtam a szakadozó vonalon "T"-t, hogy mi a helyzet. Nem igazán értettük egymást, de csak sikerült valami információt átgyűrni a gyenge Orane hálózaton, ugyanis negyed óra biciklitaszigálás után jött egy ismeretlen emberke autóval lefele az úton s mosolygósan átnyújtotta nekem "T" foltjavító dobozkáját. Na, meg voltam mentve, gyorsan szétkaptam a biciklit újra, ragasztás, majd minden vissza s nyomás fel a hegyre. Nem tudom, hogy az érzékeim csaltak-e, vagy volt valami valóság alapja a dolognak, de úgy éreztem, nem ragadt meg rendesen a gumi és ereszt. Majdnem neki álltam megint szerelni, de hál'Istennek, úgy döntöttem, hogy mégsem s inkább addig megyek, míg megint lapos lesz a kerék. Nem lett. Végül az egész túrát kibírta s még most is egészséges.
Ezzel a kis cécóval legalább háromnegyed órát vesztettünk; azaz éppenhogy annyit rátettünk a menetidőre.

Innen tovább nem voltak nagyobb gondok. Egész jól ment a tekerés, a biharfüredi tetőn letértünk a Csodaforrás (ismertebb nevén: Izvorul Minunilor) felé és jó ideig szekérúton folytattuk tovább. Itt egy régebbi kép a Csodaforrásról:

Innen jó ideig - fenomenális tájékozódóképességemnek köszönhetően - nem tudtam hol járunk, a lényeg az, hogy szekérút, szélesebb ösvény és rossz minőségű aszfalt váltogatta egymást. Jól haladtunk, megmegálltunk kajálni, szusszanni, jegyzetelgetni.
Néha volt időm művészkedni is:

Délután egy óra fele elértünk egy olyan hágóhoz, amilyenre nem számítottam. Hogy melyik volt, azt egyelőre meg nem mondom, de jó tíz kilométert kapaszkodott felfele eléggé keményen. Én is próbáltam vele kapaszkodni, de a hágó háromnegyedénél úgy elkapott az édesség után epedező éhség, hogy azt hittem, leszédülök a bicikliről. Édesség persze nem volt nálam, mert az eddigieket mind legyűrtem s csak valami kis csirkesonka, kenyér, sajt és paprika volt a zsebemben. Megállni nem akartam semmiképp sem s így, menet közben tápláltam magamba mindezt nagy mohón s ittam rá a forrásvizet. Azt kell mondjam, hogy segített valamit, mert hamar öntött belém egy kis lelket s felkapaszkodtam a tetőre. Ott leültem egy útjelző tábla alá s míg észbe kaptam volna, a kis kajálás után ülve elszenderedtem. Arra ébredtem, hogy a közelgő "T"-nek zsurrognak a kerekei. Ő gurulás közbeni kajálás helyett inkább virágot szedett a mezőn. Gondolom, egy szép bokrétát a családnak.
Gyorsan felszedelőszködtem s nyomás az első ABC-be, ott aztán böcsületesen bevásároltam édességből. Felét legyúrtam s tíz percen belül úgy helyrejöttem, mintha éppcsak elkezdtük volna a túrát; pedig már túl voltunk a 80. km-n.

Itt is jöttek még kapaszkodások, őrült ereszkedések s most jut eszembe, hogy elmondjam, hogy ilyen túrára többet a semislick trilobit gumimmal nem megyek, az biztos. Lefele a durvábban köves úton negyven fölött nem lehet ereszteni, mert sokszor olyan érzésem támad, mintha kavicson síznék. Néha a nagy odafigyelés, összpontosítás és sízőállás miatt lefele jobban elfáradtam, mint felfele. Ha ki akartam kerülni egy követ, már harminc méterrel azelőtt el kellett hogy kezdjem a kanyarodást, különben kiment az első kerék alólam. Tönnybire ennek köszönhetem az egyik nagyobb esésemet is: egy szekérúton haladtunk kb hússzal s én le akartam vágni egy jobbra kanyart úgy, hogy rámegyek jobboldalt a fűre, mert az nem dobálja annyira a kerekemet, mint az út kövei és jobban be tudok dőlni. A probléma csak az volt, hogy a magas fű miatt nem vettem észre, hogy pont a kanyar alatt van egy csatorna, aminek az árka fele tartottam merőlegesen. Fékezni már nem volt minek, szépen átrepültem a két-három méteres árkot. A baj benne csak az, hogy a tulsó felére bicikli nélkül érkeztem, ugyanis a kapálózás miatt lecsatolódott a cipőm a pedálról. Végülis így jobban jártam, mert lehet, hogy, ha biciklin ülve telibe találom a tulsó partot, kettétörik alattam a bringa. Kisebb horzsolásokkal megúsztam a dolgot, de élménynek jó volt.

Ez után is csak a szokásos: emelkedés, ereszkedés, itt egy fénykép, ahol "T" és a biciklije kicsit szusszan:

És itt egy fénykép, ahol én bukósisakos ősembernek álcázva magam, ijesztgetem a fényképezős telefont:

Végül addig kolbászoltunk hegyen-völgyön, míg megérkeztünk a krátelhez, ahol már képbe tudtam rakni magam s onnan hazáig már ismerős volt az út.

Így esett tehát, hogy tegnap letekertünk 180 km-t. A túra pontosabb adatai:
-megtett út: 180 km, amiből 60 km aszfalt, a többi szekérút
-szintemelkedés: 3500 méter
-max sebesség: 61,7 km/h
-átlag sebesség: 17,2 km/h (menetátlag)
-idő: 10 óra 31 perc 43 másodperc (menetidő)

Utóhatások másnap: kicsit még fáradtak a lábaim, térdemen kis dagadás s pár horzsolás az esés miatt, de ami a legjobban fáj, az a jobb csuklóm. Hogy a folytonos fékezés és rázkódás miatt-e, vagy talán az eséstől, nem tudom, minden esetre nehezen s fájdalmasan mozog.

Erről ennyit, jövő héten jön a következő. Hogy mi, majd kialakul.

Debrecenbe Fixi agyáért

Előzőleg írtam levelet a ChiliSportnak, hogy van-e nekik 36 lyukú, négy zártcsapágyas, hátsó fixi agyuk. Azt mondták van, de, mielőtt megyek, kérdezzek rá. Én kérdeztem volna is ma reggel, de mindegyre foglalt volt a telefonjuk. Mondom magamban, megkockáztatom, hátha szerencsével járok. Fél kettő táján el is indultam. Nem vittem magammal semmi nagy dolgot - csak úgy egyszál biciklis cuccban -, s a szükséges vázra szerelhető kistáskával elindultam.
Egész végig menet szembe szél fújt, úgyhogy Debrecenig (73 km) az átlagom 25 km/h lett. Ahogy megérkeztem, egyenest ChiliSportékhoz megyek, kérdem az agyat s, há mit mond a srác: "NINCS, csak 32 lyukú" (ami nem igazán jó a 36 lyukú felnimhez)! Na, felháborodtam hirtelen, hogy milyen szerencsétlen vagyok s mondom neki, hogy a levélben tegnapelőtt még azt írtátok, hogy van s mára már el is fogyott? Mire ő: "ja, válaszoltunk a levélre? Tényleg, itt van egy". S azzal mutatta is fel a nekem szükséges agyat:
Hogy mi volt az összefüggés az e-mailre való válaszolás s az agy közt, homályos, de a lényeg az, hogy megvan. Kb 37 Euro volt, ami majdnem felér a Fixire eddig összesen elköltött pénzzel, de leginkább ez hiányzott. Így már nekifoghatok összerakni, persze, miután felragasztgattam rá a levonosokat s utánlakkoztam.

Na, így, hogy megvolt a hiányzó alkatrész, boldogan mentem be a majdnem szemközti ABC-be s vásároltam kis kaját meg innivalót s nemegészen fél óra múlva már tekertem is hazafele.
Debrecenből kifele jövet elértem a napi max sebességet egy teherautó szélárnyéka segítségével: 60,4 km/h, aztán lemaradtam, mert gondoltam, kaja után nem hajtom ki a szuszt (meg a kaját) magamból.
Még nem értem el Hosszúpályiba se s máris egy jégeső szakadt volna a nyakamba, ha épp nem akkor megyek be vásárolni kis innivalót a "közért"-be. Miután a jég csepergéssé változott, folytattam utam, de ijedten konstatáltam, hogy bizony-bizony egy hatalmas vihar közeledik felém a hátam mögül. Na, el is kezdtem tekerni gyorsabban s kiértem az esőfelhőből, de a vihar bosszúsan még nagyob, sötétebb fellegeket gyűjtött mögém, hogy én muszáj legyen méggyorsabban menjek:
Előttem viszont viszonylag tiszta volt az ég:
A vihar elől menekülésben az a jó, hogy általában hátszéllel jár. Ez így történt most is, úgyhogy harmincra ritkán lassultam, de volt egy tíz-tizenöt km-s szakasz, amit 40-45-tel tekertem. Ő jött mögöttem kb 50-nel, de sehogy sem sikerült utolérnie.
Itt megjegyzendő, hogy ezzel a bringával elértem az ezer km megtett távot. Itt a bizonyíték:
Majd az ezeregészegyet :)

Jól haladtam, úgyhogy, mikor elértem a határhoz, megjutalmaztam magam egy feles ásványvízzel és egy egészségtelen harmados kólával.
Innen már simán ment minden, aztán a vihar is, ahogy látta, hogy átértem a határon, nem üldözött tovább. A jövet átlagom 27,2 - jópár helyen visszafele is találkoztam kósza szembeszelekkel...

A teljesítmény tehát a következő:

-megtett távolság: 146,11 km
-max sebesség: 60,4 km/h
-átlag sebesség: 26 km/h
-idő: 5 óra 37 perc 01 mp
-kajával és vásárlással együtt egy órát álltam kb.

Itthon egy jó fürdés s egy kaja s azzal annyi.