Tálalás

Ez most nem kajatéma, éppcsak kapcsolódik hozzá.
Ugye, milyen más az, amikor egy ételnek úgy kezdünk neki, hogy, mikor megláttuk összefutott a nyál a szánkban. Más, mint mikor ugyanazt az ételt esszük, de moslékká keverve. Az íz ugyanaz, a tápérték ugyanaz, vagyis a lényeg lényeg marad, nade az étvágy... az nem lesz ugyanolyan. És így van ez más dolgokkal is.
Kilyukadni valamire csak a végén fogok, először vegyük például a pedagógiát. Nálunk az az elterjedt szemlélet, hogy a gyerek minél hamarabb minél többet tudjon. Ezzel leghamarabb azt érjük el, hogy a gyerekek nagyon hamar megutálják a tanulást, azzal együtt az iskolát. Ez a tanítási módszer úgy hülyeség, ahogy van. Mi lenne, ha a gyerekeknek felkeltenénk az érdeklődését a tudás iránt? Úgy talán butább gyerekeket nevelnénk? Talán lexikálisan alulmaradnának. Talán és csak rövid ideig. Ellenben sokkal motiváltabbak lennének, idővel behoznák a lemaradást minden téren és, ami a legfontosabb: örömmel, úgy hogy szeretik az iskolát.
És ez mitől függ? Hát a tálalástól.

Na, de menjünk tovább. Felnőttek esete. Ha azt mondjuk valakinek, hogy: Jehova küldött minket önhöz, hogy pénzt gyűjtsünk a rászoruló gyerekeknek, nagy a valószínűségel elkerget. Ez nem azért van, mert az illető nem sajnálja a szegény gyerekeket, hanem a tálalás miatt. Ha egy megható filmmel, vagy reklámmal kérik a pénzt ugyanannak az árvaháznak, biztosan többen támogatnák. Ez a példa viszont nem annyira egyértelmű, mert itt eszméket is figyelembe kell venni.
Mondok mást: ha valakit arra kérek, hogy éljen a keresztény erkölcs szerint, az néhol már snassz. "Haggyál már a kereszténységgel, meg a szenteskedéssel, merthogy a papok is szemforgatók, stb..." sorolhatnám, mi a reakció. Pedig az illető, ha látná a fától az erdőt, lehet, hogy egyetértene a fentebbi felkéréssel. De hát rossz a tálalás, nem megy át az üzenet.
Mondok megint mást, az még szomorúbb. Manapság a szeretet szónak is már olyan "ciki" kezd lenni a használata bizonyos értelemben. "Miért nem próbálsz meg szeretettől vezérelve cselekedni?"; "Mi a baj azzal, ha szereted az embereket?". Értitek, mire gondolok...

Na, ide jutottunk. Ez nem jelenti azt, hogy most akkor minden veszve. Ez azt jelenti, hogy még mindig rossz a tálalás. Az emberek alapból nem rosszak, csak sokszor nem tudják, mit cselekednek. Ha nekik esünk a szeretet dumával, egyből lehurrognak. Nem azért, mert nem értenek egyet velünk, hanem azért, mert irányítva érzik magukat. Ha nem mondanánk, mit tegyen - se a "szeretet", se a "keresztény" szavakkal -, hanem magától jönne rá, akkor biztosan, hogy egyetértene azzal, amit mi fentebb mondtunk volna neki. Ha eddig érthető, akkor helyben vagyunk, és itt a lényeg.
Mit tegyünk hát, ha jóra akarjuk nevelni a körülöttünk lévőket? Vezessük rá őket a jóra úgy, hogy ők azt higyjék, maguktól jöttek rá. Nehéz, de sokaknál néha az egyetlen út: tálaljunk megfelelően. Jó étvágyat!

Peti féle lecsó, avagy rántásos ződségfőzelék szalámival

Na, ez komplikáltabb, mint a húsleves. Vegyétek figyelembe, hogy én három és fél literes wokban csinálom és épphogy belefér. Essünk neki:

Hozzávalók:

-80 deka murok (répa)
-40 deka hagyma
-30 deka ződpaprika
-80 deka paradicsom
-30 deka pityóka (krumpli)
-fél kiló petrezselyemgyüker
-fél kiló csiperke
-30 deka szalámi
-4 deci olaj
-egy liter tej
-egy evőkanál só
-öt púposacska evőkanál liszt
-sok tejföl (csak tálaláskor)

Elkészítés:

Veszed a főzőedényt, öntesz bele 2,5 deci olajat, belerakod a sót s felrakod a tűzhelyre, hogy szokja. Utána nekiállsz megpucolni a murkot, petrezselymet, hagymát aztán megmosod a gombával, paprikával, paradicsommal együtt. A petrezselymet és a murkot vékony karikára vágod, a hagymát, gombát, paprikát apró kockára, a pityókát nagyobb kockára, a paradicsomot pedig vékony cikkekre. Miután mind kész, beleöntöd az edénybe, majd rá az összes olajat. Eddig így néz ki:

(az öngyújtó csak a méretarány miatt)

Most akkor odatesszük főni max lángon és serényen kevergetjük-kavargatjuk. Öt perc múlva felöntjük 4 deci vízzel, majd hagyjuk főni szeszélyes kavargatásainkkal megzavarva, nehogy odaégjen (odasüljön, -kozmáljon). Néha néha pótoljuk vízzel, hogy az majdnem mindig kilátsszon a darabok közül. Most így néz ki:

(a pénz csak a méretarány miatt. Kérem a mocskos gázkályhától és faltól eltekinteni!)

20-30 perc múlva, mikor már puhultak a zöldségeink, belerakjuk a paradicsomot és a pityókát. Főzzük addig, mig már minden zöldség majdnem kész és ebben a pillanatban gyorsan a lisztet masszává keverjük 1,5 deci olajjal és beleöntjük az edénybe. Serényen kevergetjük, mert ilyenkor hajlamos odaégni. Egy perc elteltével három adagból beleöntjük az egy liter tejet. A kevergetést addig nem hagyjuk abba, míg a langot el nem zárjuk. Addíg kóstoljuk, míg kész nem lesz és utána levesszük a tűzről, letesszük az asztalra és így néz ki:

(a citrom nem csak a méretarány miatt)

Hagyjuk hűlni és összeállni az ízeket két órát. Utána tálaljuk, tejföllel felröccsintjuk. És ugye, milyen finom?

Használati útmutató:

-minden elővételnél öntsük fel tejjel (ha nincs, vízzel), mert másképp száraz lesz
-minden kajálásnál, napról napra finomabb, így törekedjünk az utolsó adag elfogyasztására

Megjegyzések:

-általában 43 apró darab zöldségből, szalámiból, vagy más darabos alkatrészből egy az edény mellé esik. Ez nagy átlagban véve pontos adat. Nyugodtan utána lehet számolni.
-három véletlen újj-elvágási kísérlet után elvágod az újjad. Utána csíp a só
-ha a hagyma mellé Zorán énekel, nem csíp annyira daraboláskor. Talán nyugodtabb.

Legvégül: jó étvágyat!

Ünnepi Fabulatisztelet

Kedves erdőlakó állattestvéreim!

Azért gyűltünk ma össze itt, La Fontaine szent házában, hogy tiszteletünket, hálánkat és szeretetünket fejezzük ki egymás a magasságos La Fontaine iránt. Hálát adunk tenéked, hogy jelen lehetünk e világban és megtapasztalhatunk mindent, amit te teremtél érettünk. Szerető, irgalmas La Fontaine, kérünk, irgalmazz a Kerek erdőben szétszóródó valamennyi borjadnak, gidádnak, csikódnak, kölyködnek, lárvádnak, ikrádnak és fiókádnak egyaránt, ne mutass velük több példát haláluk árán másoknak. Amint döglött testvéreink immáron a földben Te országodban (Franciaország?) lakoznak, segíts bennünket úgy élni, hogy büszkén haljunk meg mi is őket követhessük az örök életbe. Köszönjük néked, nagy Írónk, hogy a te egyszínű Szent Tintádat áldozván érettünk, megtisztítottál másokat bennünket az erkölcstelenség szennyeitől és köszönjük az egyszínű Szent Tintának, hogy miérettünk exsiccosis halált halt.
Magasságos La Fontaine teáltalad, a tanításra szorulókért és a te lapjaidon, aki mindent kigondoló Íróatyánk vagy a Tollal és a Tintával egységben, fogadd minden tiszteletünk és dicsőségünk örökkön örökké. Reccs.

Kiszáradása és könyvek mélyéről való felolvasása után a szent Tinta ekképp köszöntötte újonnan olvasóit: jó erkölcs néktek! És ők megfogadák tanácsát.
Urunk, megmentőnk, Szent Tinta, te legyőzted a félreírást és a kiszáradás utáni elmúlást, ezáltal megtartva életünket. Add meg hát, hogy kövessük tanításodat és aszerint éljünk. Reccs.



Nem folytatom. Merjétek azt mondani, hogy nem nevetséges. Nevetséges és egyben szomorú. Nem csak azért, mert kísértetiesen hasonlít valami másra, hanem maga a lényege folytán is: higgy el egy elképzelt világot és akkor majd, ha meghalsz, nem fogsz szenvedni; nem baj, ha nem érted, mit hiszel, de azért vakon engedelmeskedj neki. Szomorú, mert a világ elég jelentős részén ez megy élesben és nem állatokkal. Az emberek nagyrésze pedig ahelyett, hogy elhinné, kezd mindinkább eltávolodni tőle.
Nem a középkorban élünk, könyörgöm! A mostani intelligenciával az emberek képesek felfogni olyan szabályokat, amiket kétezer évvel ezelőtt "hiteles meseként" kellett beléjük sulykolni. Ennek egy egyszerű oka van: az akkoriak jobban engedelmeskedtek a szabályoknak a félelmeikre alapozva, mint amennyire a józan eszükre hallgatva fogadták volna el a társadalom együttélési normáit. Ha annak idején én lettem volna Jézus és valamilyen módon az embereket jobbra szerettem volna nevelni, valószínűleg ugyanígy tettem volna, ez egy ésszerű megoldás volt. Pl: hogy etetsz meg egy óvodással egy murkot (répa)? Hát úgy, hogy azt mondod neki, hogy, ha megeszi, akkor szépen fog fütyülni tőle, ha meg nem, akkor elviszi a mumus. Na, de, ha húszévesen kell megetesd vele így a murkot, akkor ott baj van. És még csodálkoznak a papok meg a hasonló pásztorok, hogy hogyan lehet az, hogy a mai fiatalság nem tudja magába fogadni Istent, vagyis a biblia tanítását. Hát azon egyszerű oknál fogva, hogy nem hisznek a mesékben. Ők magyarázatot akarnak. Miért nem lehet nekik megadni?
Ma nem kell előszedni a tüzes pokol kegyetlenségeit ahhoz, hogy valakivel megértessük, miért nem jó lopni: megmagyarázzuk neki olyan korán és olyan módon, amilyen korán és amilyen módon képes felfogni. Magyarul, ha úgy neveled a gyermeked, hogy tudja, mi a jó és mi a rossz, nem kell neki se egyház, se Biblia, hogy rendes emberként éljen. Jó, ha tudja, melyik miről szól és mit akar, de az már régen baj, ha onnan kell megtanulnia, mit miért szabad és mit miért nem.
A jelenkor emberét egyre inkább a tudás, nem pedig a hit által lehet jó útra téríteni, miért nem akarja észrevenni ezt senki, főleg a kompetens emberek? Talán, mert pont úgy jó nekik, ahogy van...

Az "I"sten

Mi, vagy ki az? Sokaknak van véleménye, bizonyítéka senkinek. Azt mondják, racionális gondolkodással nem tudjuk felfogni. Ez szerintem is így van. De nem azért, mert nem racionális, hanem azért, mert annyira az, hogy mi nem vagyunk eléggé ésszerűen gondolkodók hozzá. Most ez egy kicsit meredek, de mindjárt kifejtem.
Mielőtt még nekemugranátok, elmondom, nem vagyok ateista, csak teljesen másképp látom a dolgokat. Szentül hiszem, hogy valamiféle Isten kell legyen, hanem még most is ott állnánk a semmiben. Ahhoz, hogy valami legyen, ahhoz valakinek vagy valaminek valamit kellett tennie. Ez az a pont, amit soha nem fogunk megérteni. A többit még valahogy kapizsgálhatjuk. A Biblia szerinti teremtés-elméletben persze nem hiszek. Túlságosan elszállt. Azt, hogy hogyan jött létre a valami, amiből aztán más dolgok lettek, arról nem is beszélek, mert értelmetlen. Hiába magyarázom a csirkének, miért szomorú nagyanyó - szoktam mondani.
Amiről írni fogok az az isten mibenléte (továbbiakban az én féle Istenem isten lesz - kisbetűvel), megnyilvánulása és szükségessége.

Először: akkor a mibenlétről. Állítom, hogy az isten egy szükségszerű létező. Olyan, mint a gravitáció. Ha van, minden rendben, ha nincs, minden összedől. Annyi különbséggel, hogy az Isten nem a fizikai hatásokat igazgatja, hanem egy hatalmas mindenség-egyensúlyt. Vagyis, magyarul, hogy mindenki megkapja a magáét.

Másodszor: a megnyilvánulásáról és szükségességéről. Nem tárgyi szinten mozgat, arra ott a gravitáció, nem a földet tartja röppályán, ahhoz ott a centripetális erő, meg a kozmikus tömegvonzás, meg mittudomain, nem megyek jobban bele. A lényeg az, hogy ezek jól vannak úgy, ahogy vannak. Az isten mást csinál. Az isten a világban fenntartja a jó és a rossz közötti egyensúlyt. Nem csak emberek közt, hanem magában az emberben is. Egy közmondással élve: "ki, mint vet, úgy arat", vagyis azt kapsz, amit megérdemelsz. Jó, most a nyakamnak lehet ugrani, hogy de ez nem így van, mert rengeteg ember milyen szükségben él és, hogy mennyien mások dőzsölnek minden jóban. Az az igazság, hogy itt én is dilemmában vagyok. Vagyis.

Pro primo először: az ember olyan hangulatállapotban él élete végéig, ami egy sinusgörbére hasonlítható. (Hangulatállapotról beszélek, mert mindegy az, hogy az ember gazdag, vagy szegény, a hangulata a lényeg: hogy boldog, vagy nem.) Namostmár ez a sinusgörbe az origóból kiinduló (mondjuk X) tengelyen halála bekövetkeztekor kiegyenesítve fix fedi az X tegngelyt. Gondolom én.

Pro primo másodszor: (amit inkább mások megnyugtatására és elméletem elfogadhatóbbá télele miatt írok) a sinusgörbe halálunkkor nem biztos, hogy az X tengelyt fedné, ezért van következő életünk is, ahol lesz idő az egyengetésre. De ez a második kicsit elszállt, nem annyira szeretem.

Tehát már tudjuk, hogy mit csinál az isten: egyenget. Egyengeti a rosszat és a jót. Na, hogy azt hogy csinálja, az jó kérdés. Mindenképp racionális. Csak az a bibi, hogy annyira nagy területen számigál racionálisan, hogy ésszel követni nemigen tudjuk, számítógép használata pedig csak statisztika-szerűen tudná követni, de hangulatállapotot nehezen tudunk bevinni az adatbázisba, ugyebár. De akkor mi a teendő. Hát az, hogy el kezdünk gondolkozni. Először is, ugye "Isten nem ver bottal", tanít minket a mondás. Hát akkor hogy? -kérdezhetnénk. Hát úgy, hogy mindenki megkapja a magáét. De hogy? - kérdezhetnénk. Következőben három magyarázat:

Első: úgy, hogy, ha sokat boldog anélkül, hogy tenne érte valamit, akkor bizony nemsokára boldogtalan lesz egészen addig, amíg nem tesz érte valamit, hogy újra feldobódjon.

Kettő: ha sokat dolgozik, jobban értékeli a pihenést, vagyis figyeljük a szinuszgörbét: ha a munka -4, akkor a munka után az öröm +4, tahát kb a tengelyen van. Persze lehet, hogy egy hónapig mínusz, aztán egy hónapig plusz, ezt sok más dolog befolyásolja.
Ha viszont a munka csak -1, akkor a munka utáni pihenés öröme sem lesz sokkal a +1-nél magasabb, merthátugye miért örüljön, hogy nem dolgozik, ha a munka sem volt olyan nehéz? (Ez a magyarázat persze csak akkor lenne tökéletesen igaz, ha a világon a munka fáradalmainak lehangoló és az utána való pihenés üdítő érzésén kívül más érzés nem lenne a világban.)

Három: az X tengely vonzza a görbét. Vagyis ha túl jó kedvünk van az nem fog kitartani, mert, ugye ahhoz hogy egy nagyon jó hangulat sokáig kitartson ahhoz azért kell tenni, mert, ha csak ülünk otthon és örvendünk, hogy jó kedvünk van, az előbb utóbb elmúlik. Ez ugyanígy van a rossz hangulattal is. A helyzet az, hogy sokan, az előbbivel ellentétben a rossz kedvüket próbálják minden áron fenntartani, de nekik sem megy sokáig, és utána nagyon boldogok lesznek. Ez az élet rendje. De ez logikus is ugye, mert aki sokat él a rosszban, annak változik az értékrendje és a kevésbé jót, esetleg más számára a rosszat ő jónak véli. Persze a hangulatát senkinek nem tudom géppel mérni, hogy ezt bebizonyítsam, de ésszerűnek tűnik. Nagyon ésszerűnek.

A fentebbi három példa ugyanarra mutat rá: a boldogságot és a szomorúságot (mondhatnánk, az áldozatot és a részesedést) valami befolyásolja. Na, itt van az isten elbújva. Az isten az a szükséges törvény és végrehajtó, ami ezeket a dolgokat szabályozza. És nincs is azzal baj, ha így tekintünk a dolgokra. Nem leszünk attól reményvesztettek, sem kiszolgáltatottak, csak egyszerűen tudjuk, miben élünk, mire számítsunk és mi az, ami vagy "aki" ítélkezik fölöttünk. S a legszebb, hogy végülis mi ítélkezünk magunk felett. Vagyis saját magunknak okozunk lelkiismeret-furdalást abban az esetben, ha igazságtalanul részesedtünk jóban és saját magunknak adunk erőt akkor, ha elnyomottnak érezzük magunkat. Saját magunk hozunk áldozatot a munkával, hogy aztán részesüljünk az annak pozitív hatásaiból (pl: fizetés). Ezek tények, nem kell hinni bennük. Nem egyszerűbb?

Nem mondom azt, hogy a Biblia nem ír igazat. Valószínűleg a történeteknek sok igazság alapja van, de nem kell ahhoz elhinni egyiket sem, hogy tanuljunk belőle. Egyszerűen meg kell érteni. Ahhoz, hogy La Fontaine meséit megértsük, nem kell tudnunk, hol van az a tücsök, amiről beszélt, meg, hogy melyik kútban látta a róka a sajtot. Kit érdekel? A fontos az, hogy levonjuk a tanulságot.
Kérdem én, el kell hinnem, hogy Isten a földet hat nap alatt teremtette ahhoz, hogy jókeresztényt megszégyenítő életet éljek?
El kell fogadjam az égben lakozó Istent ahhoz, hogy boldog életet éljek és tiszta lélekkel haljak meg? Nem elég, ha csak egyszerűen jókat cselekszem és megpróbálok becsületes emberként élni? Mert, ha van menyország és én a sok jó cselekedetem és helyes életmódom ellenére sem jutok oda csak azért, mert nem hittem az égben lakozó Istenben, akkor reklamálni fogok. És szerintem jogosan.

A sonkás makaróni másik felének receptje

Hozzávalók:

250 gramm makaróninak a másik fele
20 dkg finom sonkának a fél kockacukornyi kockákra felvágott fele
3 csapott kanál tejföl

Elkészítés

Végy egy két literes lábast, azt töltsd félig vízzel, majd tedd bele a fél adag makarónit. Töltsd bele egy pálinkáspohárnyi olaj megmaradt felét és tegyél bele hat fél csipet sót. Kavargasd meg fél hárompercenként, majd, miután finomra főtt, öntsd le róla a fél fazék víz el nem párolgott felét, majd öntsd a makarónit egy egész mélytányérba. Tedd rá a már előzőleg előkészített sonkának a kockákra vágott felét, aztán a tetejébe a tejfelet és kész a sonkás makaróni második fele.
Jó étvágyat hozzá

És ez tényleg finom, a fele se tréfa!