A leves, amit legelőször főztem... és tegnap is.
Hozzávalók:
-egy csirke, vagy alkatrészei (jó másfél kiló)
-egy öklödnyi hagyma
-egy kiló murok (répa)
-egy öklödnyi zeller
-három öklödnyi pityóka (krumlpi)
-harmad kiló pertezselyemgyökér, vagy peszternák, vagy mindkettő
-két kisebb húsleves kocka (ez csak a gyengébb szakácsoknak)
-186 gramm laska (levestészta)
-17 szem bors
-egy lapos evőkanálnyi só
-egy domború evőkanálnyi vegeta
-petrezselyemzöld
-egy gáztűzhely
-gyufa
-öt liter víz
-egy nyolclitres fazék
Elkészítés:
Nyóclitres fazékba öt liter víz, bele a csirke alkatrészei - lehetőleg szétszabdalva. Gáz + gyufa. Ha bóti a csirke, akkor jöhet is bele a többi hozzávaló, ha házi, akkor még főzzed fél órát magában. Vágj fel minden murkot négybe hosszában, tedd bele a levesbe az egész hagymával együtt, aminek csak a külső héjját szedted le, hogy ne főjjön majd szét, csak az izét adja ki. Velük együtt még tedd bele a dobókockányi kockákra vágott zellert és a murokszerűen felvágott peszternákot és/vagy petrezselyemgyökeret meg a borsokat. Ezek után menj be a szobába és játszz 40 percen keresztül Counter Strike Condition Zero-t, mert azt lehet singel playerként is.
Miután expert szinten tízenhétszer kinyírtak, lépj vissza a húsleveskezdeményhez, ami a fazékban már forrong és szedd le kanállal a húsból kifőtt zaccot, ami a fazék szélére rakodott. Kóstold meg a húst. Az ekkor a szájon és nyelven keletkező égési sérülést a legkönnyebben cuppogtatással, szájprémnyalogatással és várakozással lehet megszűntetni. Miután nyelvedbe visszatért az érzékelés, állapítsd meg, hogy finom-e a hús és jól megfőtt-e a murok. Ha igen, akkor öntsd bele a fazékba a kétszeres dobokocka nyagyságúra vágott pityokákat. Ne várj tíz percnél többet és, ha megfőtt a pityóka, tegyed bele a laskát - mind a 186 grammot - és oltsd el a lángot. Várj negyed órát és fogyaszthatod is legalább egy héten keresztül minden ebédre és néhány vacsorára is.
Az esetleges szervkárosodásokért a felelősséget nem vállalom.
Jó étvágyat!
2010. január 22., péntek
2010. január 20., szerda
Zene
Hogy is kezdődött?
Volt otthon három éves koromban egy kis nyolc hanggal rendelkező xilofonom, azt kopogtattam nagy előszeretettel. Megtanultam rajta eljátszani a "Kicsi kutya tarkát" ("Boci-boci tarka" egyéb helyeken). Aztán édesanyám vett nekem egy kisebb szintetizátort, amin megtanultam eljátszani a Szamárindulót, de nem igazán mutattam fel sokat zeneileg. Kottából le tudtam pötyögtetni a nótákat, de igazi akkordok alig mentek.
Az igazi zenei fejlődésem onnan kezdődött, hogy elkerültem Váradra egyetemre. Persze ez elő volt készítve - mármint a zenei része -, ugyanis a nagy indulás előtt megvásároltam A gitárt. Azért "A", mert még most is azt pengetem. Naszóval meglett a gitár, eljöttem váradra, aztán itt "M. F." és "D. Cs." barátom megtanítottak, ahogy tudtak, úgyhogy fél év után már jól mentek az akkordok és jópár dalt biztonsággal énekeltem. Idővel, mivel az egyetem keresztény (volt, de - inkább - névileg ma is az), bibliaórák meg istentiszteletek is voltak és én ezeken a bibliaórákon meg istentiszteleteken gitározgattam. Először csak segítséggel (egyéb gitár, hangszer), aztán már magamra is. Volt egy-két fellépésem is, de azok elhanyagolhatóak.
Manapság úgy vagyok a gitározással, hogy két-háromnaponta meghallok egy jó dalt, aztán elgitározom, eléneklem, megtanulgatom (a dallamát, ha a szöveget nem is). Néha írok magamfajta dalokat, de azokkal nemigen merek előrukkolni. Esetleg, majd, ha több lesz...
Hangom van, pontosabban üvölteni jól tudok. Néha egész jól hangzik, de van, mikor valahogy nem megy. Már sokszor eljátszadoztam a gondolattal, hogy megtanulok szájharmónikázni, de még nem határoztam el. Ösztökélő dolog, hogy tavaly karácsonyra édesanyámtól és nagynénémtől is szájharmónikát kaptam ajándékba anélkül, hogy összebeszéltek volna (egyértelmű...). Ezt valami isteni jelnek is vélhetném.
Zongorázni annyira tudok, hogy, ha békén hagynak egy órára, akkor majdnem bármilyen könnyűzenét el tudok játszani szépen, akkordokkal s még egy kis dallamkíséret is megy hozzá a jobb kis- és gyűrűsujjam jóvoltából; nameg énekelek is melléje - ha szépen megkérnek rá.
Ennyit a zenémről.
Volt otthon három éves koromban egy kis nyolc hanggal rendelkező xilofonom, azt kopogtattam nagy előszeretettel. Megtanultam rajta eljátszani a "Kicsi kutya tarkát" ("Boci-boci tarka" egyéb helyeken). Aztán édesanyám vett nekem egy kisebb szintetizátort, amin megtanultam eljátszani a Szamárindulót, de nem igazán mutattam fel sokat zeneileg. Kottából le tudtam pötyögtetni a nótákat, de igazi akkordok alig mentek.
Az igazi zenei fejlődésem onnan kezdődött, hogy elkerültem Váradra egyetemre. Persze ez elő volt készítve - mármint a zenei része -, ugyanis a nagy indulás előtt megvásároltam A gitárt. Azért "A", mert még most is azt pengetem. Naszóval meglett a gitár, eljöttem váradra, aztán itt "M. F." és "D. Cs." barátom megtanítottak, ahogy tudtak, úgyhogy fél év után már jól mentek az akkordok és jópár dalt biztonsággal énekeltem. Idővel, mivel az egyetem keresztény (volt, de - inkább - névileg ma is az), bibliaórák meg istentiszteletek is voltak és én ezeken a bibliaórákon meg istentiszteleteken gitározgattam. Először csak segítséggel (egyéb gitár, hangszer), aztán már magamra is. Volt egy-két fellépésem is, de azok elhanyagolhatóak.
Manapság úgy vagyok a gitározással, hogy két-háromnaponta meghallok egy jó dalt, aztán elgitározom, eléneklem, megtanulgatom (a dallamát, ha a szöveget nem is). Néha írok magamfajta dalokat, de azokkal nemigen merek előrukkolni. Esetleg, majd, ha több lesz...
Hangom van, pontosabban üvölteni jól tudok. Néha egész jól hangzik, de van, mikor valahogy nem megy. Már sokszor eljátszadoztam a gondolattal, hogy megtanulok szájharmónikázni, de még nem határoztam el. Ösztökélő dolog, hogy tavaly karácsonyra édesanyámtól és nagynénémtől is szájharmónikát kaptam ajándékba anélkül, hogy összebeszéltek volna (egyértelmű...). Ezt valami isteni jelnek is vélhetném.
Zongorázni annyira tudok, hogy, ha békén hagynak egy órára, akkor majdnem bármilyen könnyűzenét el tudok játszani szépen, akkordokkal s még egy kis dallamkíséret is megy hozzá a jobb kis- és gyűrűsujjam jóvoltából; nameg énekelek is melléje - ha szépen megkérnek rá.
Ennyit a zenémről.
2010. január 12., kedd
Először is: magamról
1984 november 1-jén születtem, Gyergyószentmiklóson. Apám egyből elhagyott minket, édesanyám egyedül nevelt fel. Nehéz volt neki. Igazi estvérem nincs, csak két fél, de őket nem ismerem. Az I.-VIII. osztályt a néhai Karácsony János (ma Salamon Ernő) általános iskolában jártam ki, a IX.-XII.-t pedig a Salamon Ernő Elméleti Líceum matematika-informatika szakán. A profil nem tett elég nagy benyomást rám, így a továbbiakban a filozófiát választottam. 2003 őszén már a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem padjaiban hallgattam a filozófia kurzusokat.
Ebben az időben sok dolog történt velem. A legfontosabb az, hogy elkerültem otthonról, így - végre - önállóvá kellett válnom. 18 évesen. Egyetemi éveim fontosabb jellemzője, hogy belevetettem magam a közéletbe, hacsak alacsony szinten is: diákvezető lettem már az első hónapokban. Na, persze nem egyből elnök, de jó irányba haladtam. Ezt a korszakot most nem emelem ki, az egy külön bejegyzést érdemel.
Az egyetemet négy év után sikeresen elvégeztem, de úgy éreztem, hogy még túl korai (22 éves voltam) kikerülni a "munkás" életbe, ezért még egy szakot elkezdtem: a szociológiát. Na ebbe most már érettebb fejjel mentem bele, és nemsokára (másfél év után) abba is hagytam. Hogy miért? Az egyetem színvonala addigra eléggé leromlott és rájöttem, hogy az elmúlt öt évben nem is a filozófia diplomám megszerzése volt a legnagyobb dolog, hanem az a rengeteg tapasztalat, amit egyetemi éveim alatt átéltem, nameg az ismeretség is sokat számít, mert ugye kapcsolatok nélkül... Ebből az következik, hogy a szociológiával is csak akkor érek el valamit, ha igazi, aktív egyetemista leszek (ami már elmúlt és munkahellyel együtt nehezen megvalósítható), vagy, ha magas szinten űzöm a tanulmányaimat (erre meg egy gyengébb egyetemen csupán önszorgalomból - munkahely mellett - nem lettem volna képes). Tehát abbahagytam az egyetemet, "M" kollégámmal és mostani lakótársammal céget alapítottunk és nekikezdtem életem jómunkásember korszakának. Ez egy külön bejegyzést érdemel.
Ebben az időben sok dolog történt velem. A legfontosabb az, hogy elkerültem otthonról, így - végre - önállóvá kellett válnom. 18 évesen. Egyetemi éveim fontosabb jellemzője, hogy belevetettem magam a közéletbe, hacsak alacsony szinten is: diákvezető lettem már az első hónapokban. Na, persze nem egyből elnök, de jó irányba haladtam. Ezt a korszakot most nem emelem ki, az egy külön bejegyzést érdemel.
Az egyetemet négy év után sikeresen elvégeztem, de úgy éreztem, hogy még túl korai (22 éves voltam) kikerülni a "munkás" életbe, ezért még egy szakot elkezdtem: a szociológiát. Na ebbe most már érettebb fejjel mentem bele, és nemsokára (másfél év után) abba is hagytam. Hogy miért? Az egyetem színvonala addigra eléggé leromlott és rájöttem, hogy az elmúlt öt évben nem is a filozófia diplomám megszerzése volt a legnagyobb dolog, hanem az a rengeteg tapasztalat, amit egyetemi éveim alatt átéltem, nameg az ismeretség is sokat számít, mert ugye kapcsolatok nélkül... Ebből az következik, hogy a szociológiával is csak akkor érek el valamit, ha igazi, aktív egyetemista leszek (ami már elmúlt és munkahellyel együtt nehezen megvalósítható), vagy, ha magas szinten űzöm a tanulmányaimat (erre meg egy gyengébb egyetemen csupán önszorgalomból - munkahely mellett - nem lettem volna képes). Tehát abbahagytam az egyetemet, "M" kollégámmal és mostani lakótársammal céget alapítottunk és nekikezdtem életem jómunkásember korszakának. Ez egy külön bejegyzést érdemel.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)